Keresés ebben a blogban

2012. április 13., péntek

Mindennapok

Holnap lesz 4 hete, hogy örökbe adtuk Blankát. Hazudnék, ha azt mondanám, nem hiányzik, de akkor is, ha vitatnám, könnyebb így az élet. :D
Az új gazdijai már többször írtak beszámolót, és mindig csak mosolygogni tudtunk, hiszen annyira blankásan viselkedik ott is. És mintha megváltozott volna arca, olyan más lett. Révbe ért. :)

Lilivel pedig csupa öröm és boldogság az élet. :)
Azt leszámítva, hogy megint el kellett mennünk dokihoz, erősödött ugyanis a lábnyalogatása. A kiműtött bűzmirigyével minden rendben, az már nem lehet ludas ebben.
A doki javasolt egy szteroid injekciót, hogy egy kicsit megnyugodjon ott a bőr neki, és azt mondta, hogy most egy hétig minden nap, vagy kétnaponta, mossuk meg a lábát dermilen samponnal.
A szuri hatása is kb egy hétig tart majd, így talán kicsit megnyugszik a bőrirritációja. Lehet, hogy azok a növények, amikre allergiás, most virágoznak, és emiatt erősödtek fel a tünetei. Ki tudja?
Ettől a tehetetlenségtől időről időre elkeseredem, de aztán erőt veszek magamon, és megpróbálunk mindent megtenni, hogy Lilinek jó legyen.

Egy hét múlva megyünk kontrollra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése