Keresés ebben a blogban

2011. november 18., péntek

Huligánok

Nem tudok már mit hozzájuk fűzni! Ezek hárman kész agyrém!
Nem panaszkodhatnak rendszeresen járunk sétálni. Ez másról szól. Az idétlenkedésről.
Az ember kiteszi a lábát (vagy sem), és a Zora takaróját azonnal kirángatják az udvarra. Még nem sikerült elcsípnem a tettest, de vannak tippjeim.
Vagy a feldarabolt gyújtóst hordják szét.
Vagy felzabálják a diót, ami hagyján de olyan mocskot hagynak, hogy ihaj.
Vagy megrágják a dörzsikefe nyelét, ami mondjuk a férjem hibája főleg, amiért nem rakta el.

Ma például arra jöttem haza, hogy keresztben eltörték a kutyabejáró ajtaját... Tehát nulla védelem a hideg ellen. De legalább még mindig zörög.
Az egyéb részei, mint keret, már réges rég letöredeztek róla, és ahogy néztük a funkcióját nem befolyásolta, így nem is hiányzott.

Nem is tudtam nekik  mit mondani erre.

Tutira nem direkt csinálják (lehet naiv vagyok?), de az eszeveszett rohanás amit művelnek, az úgy látszik ide vezetett.
Szívem szerint bekameráznám az egész lécsőházat, meg a kertet, felszerelnék egy bazi nagy hangszórót, és ha rendetlenkednek, akkor jól rájuk pirítanék. Nah azok a fejek, amit ilyenkor vágnának, tuti mehetnének a youtubra. :D

6 megjegyzés:

  1. :) laza lenne, en rendszeresen szkajpolok Fonzieval, miutan abbahagyja a zavart vonyitast es a hangszoro felulvizsgalatat, ja es az ajto mogott is megnezett, h ott vagyok-e, siman le tudom ultetni :D

    VálaszTörlés
  2. Hihi, de cuki lehet! Drága Fonzi, 100 éve nem láttam már.
    Sok sok puszi Neked! És jó kalandozást! ;) <3

    VálaszTörlés
  3. Ha egy új kutya új helye kerül mindig ezt csinálja. Azt gondolom, nem kell tippelni, mert tudod, hogy melyik a tettes. De ez egy időszak csak, majd abbahagyja, hagyják. Ezek a gondolatok vannak bennem is mindig, ha új kutya kerül hozzám, szétrágva, hordva minden...aztán egyszer abbamarad.

    VálaszTörlés
  4. Fonzie de cukker lehet :D :D

    Nálunk is hasonló dolgok történnek, és szintén a 3. kutya érkezésével szabadultak el az indulatok, és végül a legfiatalabb lett a falkavezér a rosszalkodásban. Az udvarban teljes kupleráj, és mindenféle nevelési próbálkozás ellenére nem akar javulni a helyzet. Azt hiszem a 3 az a szám a kutyáknál, ahol szerintünk szabadon lehet rosszalkodni, úgyis megoszlik a szidás háromfelé... :P

    VálaszTörlés
  5. Gréti, nem hiszem, hiszen nálam kettőnél is ez volt...sőt az elsőnél is, az első három hónapban. Bár lehet, hogy az első hat hónapban, csak szépülnek a dolgok.

    VálaszTörlés
  6. Mintha a kutyaajtó leamortizálása lett volna a tetőpont. Azóta csendesek. Kíváncsi vagyok meddig.. :)

    VálaszTörlés